Nem vagyok elájulva a NAKED 3 palettától?!

Drágaságaim!

Ne haragudjatok a sok sok kihagyásért, egyszerűen alig volt időm arra is, hogy szusszanjak egy kicsit. De addig is rengeteget gondoltam a blogra és kitaláltam, hogy milyen bejegyzések fognak születni az elkövetkezendő időkben! :)))

 

Tehát NAKED 3...

img_2136.JPG

Hatalmas nagy álom volt nekem ez a paletta, főleg azért, mert itthonról be sem lehet szerezni normális áron, csak is a NOTINO-ról, jóval drágábban.

Viszont, amikor október elején kimentünk családostul Bécsbe, előhuzakodtam az ötletemmel a páromnak, hogy "Esetleg, hogyha nem lenne ötleted még nekem karácsonyra, akkor mondok egyet!" Azonnal le is csapott a kapóra jött ötletre! Már kívülről tudta, hogy mi ez és mennyibe kerül, mert ünnepek táján mindig előhuzakodtam vele, de most már nagyon közel éreztem a célt.

Barangoltunk, barangoltunk Douglasról, Marionaudra, de sehol sem találtuk. És amikor már le voltam törve, mint a bili füle, megtaláltuk a legnagyobb Marionaudot Bécsben, ahol tarrtanak Urban Decayt.

Azonnal megvettük és én kis naiv, gondoltam, hogy akkor már másnap próbálgathatom is a csodálatos palettámat.

EGY NAGY FENÉT!!!

Kijelentette, hogy amit karácsonyra kapok, azt csak a fa alatt bonthatom ki. 

Ne féljetek, Ő sem kapta meg az ajándékát előbb, pedig szerette volna! :))))

Most Szent Este úgy nekiestem az ajándékomnak, mint egy óvodás kislány a Barbie babájának. Viszont egy kicsit meglepődtem...

img_2162_1.JPG

img_2156.JPG

Direkt a halvány matt színekbe nyúltam bele, és vártam, hogy hasra essek. Hát nem estem....

img_2157.JPG

Amit nagyon sok bloggerinától olvastam, az tényleg igaz, hogy porol, de nagyon durván. Ez engem még nem is zavar annyira, csak legyen már olyan pigmentált, hogy eldobjam az agyam kérem szépen!!!

És jött az áttörés...

Belenyúltam a csillogós, szaténfényű árnyalatokba, és kész ott meg is haltam, és azonnal a mennybe jutottam...

Mutatom:

img_2159_1.JPG

Az árnyalatoknál jobbról balra haladtam a palettában, és úgy húztam fel a swatchokat.

Nekem a két kedvencem a DUST (jobbról a második) és a LIAR(balról az ötödik).

Szerintem már annyira sztároltam magamban ezt a palettát, hogy nem elégedtem meg annyival, hogy szép és jó, hanem körülbelül azt vártam, hogy körülbelül fel is keni magát a szememre, amennyire istenítettem.

Most így pár nappal azután, hogy megkaptam, mindennap vele sminkelek, és nem tudnám azt mondani, hogy ez egy rossz paletta. Sőt..

Nem tudom, hogy csak velem fordult elő ez a fangirl effect, vagy mással is, de egy szó, mint száz, szerelem, de szerintem nem a legnagyobb. 

Arra még várok, így sminkek terén! :)))

 

Köszönöm, hogy velem tartottatok! :)

FIgyeljétek a blogot jövőhéten is!

XoXo,

KISS from SzanciKISS