Belilult az egész fejem?! I W7 metallic face mask

Gondolom már feltünt Nektek, hogy kicsit mániákusan ki akarok próbálni minden arcmaszkot, ami fellelhető a piacon. Még szerencse, hogy ezt nem parfümökkel akarom eljátszani...

Most is találtam igéretesnek tűnő maszkokat az egyik fodrászkellékes üzletben.

fullsizerender_50.jpg

Engem azonnal le lehet venni a lábamról a hyaluron-sav, retinol és ehhez hasonló szuper szavakkal, mint a bifidusz-eszenzisz.

Találtam is két maszkot az előbb említett csoda szavakkal. Nem, nem a Danone forgalmazza őket...

Mutatom is őket:

img_8660_1.JPG

A W7 márkanév ismerős volt számomra, hiszen ők dobták piacra a Naked paletták olcsóbb változatait és hasonló termékeket.

Oké, ebből csak nem lesz baj, vegyünk mind a kettőből, mivel csak 490 forint. Barátnőmet is meggyőztem, ő is vett egyet.

Miután hazaértem velük rögtön mondtam Anyunak, hogy akkor próbáljuk ki őket együtt. A blogra pedig majd rakunk ki képet a színes fejünkről. Lelkesen bólogatott, megegyeztünk, hogy majd hétvégén megcsináljuk.

Két nappal később jött a kétségbeesett üzenet, hogy fel ne kenjem, mert foltokban kék lett tőle az arca. 

Hú mondom, ha már megvettem, akkor én ezeket tuti, hogy kipróbálom. Legalább lesz valaki, aki megírja, hogy ne vegyétek meg, hogyha utánanéztek a neten. 

Tehát úgy döntöttem, hogy felkenem az arcomra a lila változatot. 

Volt egy sanda gyanúm, hogy Anyunak már nem fog tetszeni az ötletem, miután megtudja, hogy színes foltok lehetnek a fején.

Igazam is lett, úgy hogy én vállaltam egyedül a bulit.

Alaposan átnéztem az összetevőit és nem találtam semmi olyat, amitől megszólalt volna a vészcsengő a fejemben. Ami természetesen nem jelent sok mindent, valószínűleg egy szakértő találna rajta egy-két furcsaságot.

img_8663_1.JPG

img_8664_1.JPGA használata nem igényel túl sok fejtörést, mert csak fel kell kenni aztán pedig lehúzni, miután megszáradt. Ami körülbelül 15-20 perc.

Én egy ecsettel kentem fel, így legalább nem ragadtak tőle az ujjaim. Nem nehéz elkenni, viszont közel sem lett olyan lila a fejem, mint a képen a csajszinak.

img_8667_1.JPG

Mindig akkor jut eszembe, hogy én nem szeretem ezeket a lehúzós maszkokat, amikor már rá van ragadva a fejemre. Már potyogtak a könnyeim, de tudtam, hogy ezt most már le kell tépni, nincs mese.

Direkt nem mentem közel a tükörhöz amikor éreztem, hogy itt az idő, hogy lerántsam magamról ezt a lila réteget. Voltak olyan pontok az arcomon, ahol tényleg nagyon fájt leszedni. Leginkább azokon a területeken, ahol normál bőrtípusom.

Pár perc alatt megszabadultam tőle és egészen puha arcbőr lett a jutalmam a fájdalmaimért. A homlokom is matt lett, ami mostanában igencsak nagy szó. 

Összeszedtem minden bátorságomat, és belenéztem a tükörbe: NEM LETTEM LILA FOLTOS!

Kiemehetek alapozó nélkül is az utcára, senki nem fogja azt hinni, hogy valaki alaposan ellátta a bajomat.

 

Egy kérdésem maradt csak: Anyu bevállalod a kéket? Direkt meghagytam Neked a hyaluron-savasat! :))))

 

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok!

 

XoXo,

KISS from SzanciKISS