Arcpakolás vadászat I. rész I Lush - Cupcake, Mask of Magnaminty

Kétlem, hogy létezik rajtam kívül olyan balek, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen e-mail címmel regisztrálta a blogját. A problémák már itt elkezdődtek, a jelszó találgatás csak másodlagos... Hova lesz az ember agya, hogyha mindig belépve hagyja a fiókját...

Biztos, ami biztos, most sem tudom a jelszavamat, csak a böngészőm agyának köszönhetem, hogy meg tudom végre írni a bejegyzést... Lehet, hogy rámférne egy jelszóváltoztatás?! 

Pár hete említettem Nektek, hogy nem fogom feladni, hogy megtaláljam a számomra legtökéletesebb arcmaszkot a Lushban. Így is történt, úgy hogy a mai egy helyzetjelentéses bejegyzés lesz ezen a fronton. 

fullsizerender_47.jpg

Azt már említettem, hogy a Mask of Magnaminty nem tudta rendetenni az egyre inkább zsírosodó homlokomat. A fő szempont, hogy végre valami helyrepofozza, ezért olyan arcpakolásra vadászok, ami szárít is.

Kétszer is voltam már az üzletben tanácsot kérni, és mindkét eladó csajszi a Cupcake névre hallgató friss arcmaszkot ajánlották. Sajnos az első boltban elfogytak azok a tégelyek, amibe a mintákat szokták adni. Emiatt csak a következőben tudtam megszerezni a próba adagomat.

img_8554_1.JPG

Akkor nézzük meg őket részletesebben:

Mask of Magnaminty (2890 Ft/125 gramm)

kepernyofoto_2019-02-17_19_37_22.png

Ennél finomabb illatú arcmaszkkal még nem volt dolgom. Leginkább úgy tudnám leírni, mintha mentolos fogkrémet és egy pohár mojitot összekevernénk. Az orromat teljesen levette a lábáról... (Jézusom, de morbid?!)

Egy könnyen kenhető, zöld színű kencéről van szó, amit érdemes ecsettel felvinni az arcbőrre. Én az öntartósítós verzióból kaptam egy adagot, amit a benne található méz fertőtlenít, ezért sokáig friss marad. Ráadásul ettől lesz lágyabb az állaga is.

Szerencsére nem tart órákig, amig megszárad a bőrön, körülbelül 15-20 perc múlva már le is moshatjuk.

img_8555_1.JPG

Problémás bőrre fejlesztették ki, viszont a homlokomat ennek ellenére sem hatotta meg a dolog. Ugyanolyan romos állapotban van, mint volt.

Pedig pakolásban a kaolin szárítja a bőrt, amit a menta frissítő hatása turbóz fel. A ligetszépe magok nyugtatják, valamint serkentik a bőr nedvességmegőrző tulajdonságait. A rengeteg impulzus után pedig az afrikai körömvirágolaj nyugtatja meg az arcbőrt.

Nem tudom megcáfolni egyik jótékony tulajdonságát a szárításon kívül. Szuper érzés, ahogy bizsereg az egész arcom a mentától.

Sajnos ettől függetlenül mostanság biztos, hogy nem fogok venni belőle, hiszen a többi arcmaszkomat kell elhasználnom. Főleg úgy, hogy csak egy általános arcpakolás eredményeit tudja felmutatni a bőrömön.

Cupcake (2990 Ft/75 gramm)

kepernyofoto_2019-02-26_10_34_40_1.png

Annyit kell tudni a friss arcmaszkokról, hogy mindig hűtőben kell tartani őket és mindössze 3-4 hét a szavatossági idejük.

Még az üzletben is jégkockák között üldögélnek ezek a tégelyek.

Amikor először meghallottam, hogy melyik arcmaszkot ajánlották a bőrömre, majdnem hátast dobtam... 

img_8556_1.JPG

U T Á L O M  a tipikus mű csokoládé illatot, ami nekem inkább szag. Valami fertelem... Aki egyidős velem, az még biztos emlékszik a csoki illatú füzetekre. Ez pontosan ugyan olyan...

Volt olyan hozzászóló a véleményezők között, aki idézem: "Az illata pedig mesés! Ember legyen a talpán, aki nem akarná megenni az erőteljes csoki illatú masszát!" 

Akkor én jelentkeznék erre a pozícióra, hiszen ember vagyok a javából!

Azonnal felejtsétek el, hogy ecsettel vinnétek fel a bőrötökre. Bele kell nyúlni rendesen... Arra a trükkre jöttem rá, hogy vizes kézzel sokkal könnyebben ki lehet szedni a tégelyből.

Sok mindenhez tudnám hasonlítani, szerintem a sár és fekália keveréke a megfelelően kifejezi a kinézetét. Amit a szaga még jobban feldob! :)))

rhassoul iszap és a kakaópor miatt egyszerre szárító és tisztító hatása is van. Ebben is van menta, de sajnos egyáltalán nem érzem az illatát. :( 

Mivel csak a homlokomra és az államra használom, ezért nagyon sokáig elég lesz ez a picike adag is. 

Tényleg nagyon hatásosnak tűnik így 1 hét használat után. Sokkal mattabb és simább utána a homlokom. Reméljük, hogy tényleg megtaláltam az igazit, aki véget vet a zsírosodó homlokomnak...

Azt ajánlották, hogy hetente kétszer használjam, én viszont rádobtam még egy lapáttal, tényleg tegyük már rendbe a homlokomat...

A legutóbbi arcmaszkozásomkor úgy néztem ki, mint aki eső után pofára esett a kertben:

img_8560_1.JPG

Ugye, hogy ugye?! 

Egy szó, mint száz, még mindig arra bíztatok mindenkit, hogy nyugodtan forduljatok a Lushban dolgozó csajokhoz! Nagyon kedvesek és igyekeznek megtalálni a legjobb termékeket a bőrötöknek!

 

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok!

 

XoXo,

KISS from SzanciKISS