Szépség kuka: Újra vagy soha többet? II.

Arcápolás

Drága Manókáim, végre újra itt vagyok, már egy sikeres nyelvvizsga és egy sikeres államvizsga után! :) 

A mai bejegyzésemre már hónapok óta készülök, mivel már halmokban álltak az üres flakonok a kis gyűjtőkosarukba, úgyhogy most döntöttem úgy, hogy ez már tarthatatlan. Mivel ilyen rengeteg termék gyűlt össze, úgy gondoltam, hogy csoportosítom őket, így nem lesz olyan hosszú bejegyzés, amit már ember nem olvas végig. :D

Az első körben azokról az arcápolási termékekről fogok véleményt alkotni, amiket már elhasználtam.

fullsizerender_23.jpg

Ugye, én mondtam, hogy rengeteg :D Pedig ez csak az arcápolás és testápolási szakasz....

Kezdjük azokkal a termékekkel, amik a legkevesebb helyet foglalták a kis kosaramban, az arcmaszkokkal.

fullsizerender_11.jpgGondolom, már mindenkinek a könyökén jönnek ki a fátyolmaszkok, főleg a Garnier fátyolmaszkjai. Három fajtát lehet nálunk kapni, vízhiányos bőrre, érzékeny bőrre, valamint normál és kombinált bőrre való maszkot.

Egyszer használtam a vízhiányos bőrre valót, de nem igazán nyerte el a tetszésemet, kicsit pirosabb is lett tőle a bőröm a kelleténél. 

A fotón a két kedvencem található a márkától, a zöld és a rózsaszín. Az én bőrömre igazán a zöld való, ami a normál és kombinált bőrtípusra ajánlott. A rózsaszínnel sem volt semmi bajom, de a nagy kedvencem a zöld. Ha megöltök sem tudom megmondani, hogy milyen különbséget érzek a kettő között. 

Viszont, néha kicsit soknak érzem az a 6-700 forintot egy-egy ilyen maszkért, amit csak egyszer használhatunk és kész. Ezért úgy gondoltam, hogy körbenézek a Balea háza táján, hátha találok ígéretes fátyolmaszkot, kevesebb, mint fele annyiért.

És igen, sikerült...

Amióta kipróbáltam a 249 forintos Balea verziót a fátyolmaszkokból, már nem is nyúlok a polcon a Garnierért. Sőt, még a szekrényemben van belőle 2-3 darab, amit még egy kupon akcicó folyamán gyűjtöttem be, és előbb használtam el a Baleás változatot.

Ha viszont valaki a Garnierre esküszik, akkor a dm-ben most júliusban tudtok a Garnier arcápolási termékekre -50%-os kupont aktviálni 30 pontért, amivel betárazhattok a kedvenc termékeitekből! :)

fullsizerender_15_1.jpg

A következő termékek is a Balea márkától vannak, de ezeket csak ilyen kiegészítő jelleggel vettem, nem tartoznak a létszükséglet kategóriba. 

Az egyik egy sminklemosó kendő, amivel csak annyi a bajom, mint az összes többi kendővel, hogy annyira hamar kiszárad, hogyha az összeset úgy szeretném használni, hogy rendesen nedves, akkor egy napig tartana, és pár óránként szedhetném le a sminkemet. Emiatt vagyok inkább vattakorong és sminklemosó folyadék párti.

A másik termék egy szem alatti tapaszkákból álló csomag, amiben 3x2 darab tapasz található. Nagyon fura, kicsit szilikonos állaga van, kellemesnek kellemes, viszont nincs olyan hatása, hogy hátast dobnék tőle. Egy próbát megér szerintem, márcsak a hűsítő érzés miatt is.

fullsizerender_22.jpg

A Garnier micellás vizéről szerintem nem kell sok szót ejtenem. Még mindig szuper jó, és igazából ennyit kell róla tudnia mindenkinek. :))

A Himalaya Herbalsnak az arctisztító zseléjét még ezer éve kaptam valamelyik havi csajmagazinhoz, és csak most jutottam el odaáig, hogy elhasználtam... Nem mondom, hogy rossz volt, de semmi különösebb eufóriát nem váltott ki belőlem sem a használata, sem az eredmény, amilyen lett az arcom utána.

A JimJams letéphetős arcmaszkját én kifejezetten gyűlöltem, mert annyira húzza a bőrt, hogy kifejezetten fájdalmas a használata. Viszont minden egyes kuponnapon be kell szereznem belőle 2-3 tubussal, mert a párom annyira imádja, hogy nem bír nélküle élni. Valószínűleg azért, mert az ő arcbőre elég zsíros, az enyém pedig normál/kombinált. Ha valakinek zsíros arcbőre van, egy próbát megér, mivel csak pár száz forint.

7.jpg

A Garnier szőlőmagos arckréme egy tipikusan olyan krém, amihez mindig vissza lehet térni, mivel nem egy drága árkategória, viszont nem is nyújt akkora teljesítményt, amit már elvárnék egy krémtől. Párom viszont imádja, úgyhogy mindig van egy itthon. 

A The Body Shop Drops of Youth szérumáról már áradoztam egy karácsonyi bejegyzésben, imádom, főleg így nyáron, mert nagyon hamar beszívja az arcbőröm. Ezt a kis üvegcsét, amiben a próba adagot kaptam, pedig mindenképpen megtartom, mert a teljes kiszerelés üvegcsében van, amit nem szívesen teszek bele az utazós neszesszerbe. Ezért ez tökéletes lesz arra, hogy az utazások során magammal vigyem.

Az egyik Krémmánia Beauty Boxban volt ez a NUXE arckrém, amit elhasználtam, de nem lett a kedvencem, mivel nagyon nehéz állaga van, és sajnos beleült a pórusaimba, és olyan érzés volt, mintha sosem szívódna be.

A két kis Uriage mintát egy Pixiboxban kaptam, amúgyis nagy kedvencem a márka, így nem meglepő, hogy ezeket is nagyon szerettem. Annyira könnyű állaga van, hogy pillanatok alatt beszívódik, és csak pihe-puha arcbőr marad utána.

fullsizerender_26.jpg

Erre a képre nagyon büszke vagyok, úgyhogy egy perces néma csenddel tisztelegjünk a sikeres véletlennek, hogy nem a krémre ment a fókusz. 

Az AVON Planet Spa Feketekaviáros géles szemalatti kréme, maga a csoda. Nagyon hűsítő, és gyorsan beszívódik. Ahhoz képest, hogy milyen drága összetevőből készül, az ára nagyon kedvező. Vannak olyan kampányok, amikor kevesebb, mint 1000 Forintért be lehet szerezni. 

Szemkörnyék ápolók tekintetében viszont sajnos már nem áll nálam első helyen, de erről majd egy későbbi posztban! :)

 

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok! :)

XoXo,

KISS from SzanciKiss